17.fejezet(hosszú verzió)

(Seb)
Kattant a zár,nyílt az ajtó,és teljesen megdöbbent ember lépett be rajta.Mark és Christian megdöbbenten figylete,hogy én mit keresek ott póló nélkül.
-Seb,mit keresel itt,és így?-kérdezte Mark.
-Leettem a pólómat,ki akartam szedni a foltot,és eszembe jutott,hogy itt van csap.-milyen hülye hazugság…Mind a ketten egy bólogatással nyugtázták.Ekkor vettem észre valamit a lábam mellett.Egy sárga újjatlan felső volt.És tudtam,hogy ki viselte... Gyorsan,remlhetőleg észrevétlenül belöktem a kanapé alá.Christian egy telefonhívásra hivatkozva gyorsan távozott.
-Az Dora felsője volt.Jól gondolom?
-Mi?Melyik?
-Amit belöktél a kanapé alá.Micsoda főcím lesz ebből…
-Hé hé! Viselkedj!Nem tudom,hogy ki az,aki döngeti a sajtósát…-láttam,hogy meglepődött.-Ő kotyogta el nekem…
-Van egy ajánlatom.Tartom a szám,ha Te is a tiédet.-bólintottam.Mark is kiment a szobából.Igaz,hogy a csapattársam,de ez nem jelent semmit.Néha vízba tudnám folytani…Amikor meggyőződtem arról,hogy tiszta a levegő,elővettem a „becses kincset”.Felsiettem a szobábma,ledőltem az ágyra,és mit a szerelmes tizenévesek,magamhoz öleltem a pólót,és beszívtam az illatot.Az Ő illatát.Ha akkor a hotelben az eszem helyett a szívemre hallgatok,és nem érdekel a sajtó véleménye,akkor most nem csak a pólóját,de Őt is ölelgethetném…




(Do)
Reggel korán ébredtem.Csak feküdtem az ágyban,és gondolkodtam…a tegnap estéről.Lefeküdtem vele,megint.De nem tudom,hogy miért…az nem mentség,hogy részeg voltam.Rajtam kívül még több ezer ember részeg a világon,és gondolom,senki sem fekszik le azzal az emberrel,akit utál… De ha jobban belegondolok…Nekem nem jelentett semmit,és remélem neki sem.Én nem akarok vele semmit sem,főleg nem össszejönni.Ha megint pofár ejtene,én azt nem bírnám ki…Elmélkedésemből kopogás rázott ki. Odasiettem az ajtóhoz,majd kinyitottam.Jaime ált ott.Nem gondolkodtam,egyből átöleltem.Őt láthatóan meglepte.Furcsa érzésem támadt,és sírni volt kedvem.Ezt vélhetően Jaime is észrevette,mert csak ennyit mondott:Sírj nyugodtan.-és átölelt.Röpke fél óra altt sikerült menyugodnom,és már csak hüppögtem.Leültünk a kanapéra,én az ölébe.
-Mesélj.-és én elkezdtem.Elmondtam neki az egészet.Hogy beittam Kimivel,hogy találkoztam Sebbel,és tovább,tovább…
-Hát,nehéz eset vagy Te Lány…-mosolygott-,de nyugodj meg,én itt vagyok,és beszélek vele,ha gondolod.-a végére komoly lett,és megfontolt.
-Ne,ne beszélj.Az olyan furcsa lenne,vagy nem is tudom….De a lényeg,hogy én szeretnék beszélni Vele.-bólintott.
Több órán kersztül beszélgettünk.Ő tartotta bennem a lelket,én közben gyűjtöttem a bátorságot,hogy egy komoly beszélgetést kezdeményezzek Sebbel.Már fél perce mindketten csendben voltunk,amikor megszólaltam.
-Kész vagyok.
-Mire?
-Kész vagyok beszélni Vele.És ezt csak neked köszönhetem.
-Ugyan.-pirult el.Egy puszit nyomtam az arcára,Ő elmosolyodott.Gyorsan összekaptam magam,és elindultunk lefelé.Ő bement a szobályába,én pedig bekopogtam a 202-es szoba ajtaján…ami rögtön nyílt is,és egy nyúzott arcú,szőke hajú,kék szemű álompasi lépett ki rajta.Még így nyúzottan is irtó helyes volt.
-Szia.-köszönt.
-Szia.Bemehetek?
-Persze.-nyitotta ki jobban az ajtót,én bementem,és leültem a kanapéra.
-Kérsz valamit?-kérdezte.
-Kösz,nem.Beszélnünk kell.
-Igen,szerintem is.
-Nézd,tegnap részeg voltam,és nem gondolkodtam.Én nem akrok tőled semmit az ég világon.Remélem megérted…-a végére suttogtam.
-Megértelek...-csak ennyit tud kibökni?!
-De nekem most mennem kell.Szia.-kikísért,én pedig beszálltam a liftbe,és gondolkodtam.
(Seb)
Nem érez irántam semmit…semmit…Bár ezek után már nem is furcsálom…Elővettem a pólót,és ismét magamhoz szorítottam.