8.fejezet

Ezt a fejezetet Szabusnak köszönhetitek.♥ Ma Seb megnyerte mind a 2 szabadedzést.GO SEBI! ♥ Egóbubiii^^♥




Reggel későn keltem.Amikor megláttam,hogymellettem üres az ágy,nmegijedtem.
-Seb!-nem jött válasz.-Seb!-most sem.Az egész szobát tűvé tettem,de nem találtam sehol. A konyhaasztalon csak 1 cetlit láttam.
„Dora.Köszönöm ezt a pár napot.Csodálatos volt.Sajnos el kellett mennem.Ne keress,majd én kereslek.
Csók:Sebi”
Teljesen lefagytam.Elment.Hova?Mért?És mért nem szólt?Mért csak egy nyamvadt cetlit hagyott? Ennyit értem neki?Hogy gondolhattam,hogy pár nap alatt annyira egymásba szeretünk,hogy ne hagyjon it…-Christian vagy Mark biztos tud róla valamit…
Bekopogtam Mark-hoz,de nem nyitott ajtót,ezért elindultam Christian felé.Szinte azonnal ajtót nyitott.
-Szia Dora.Mi járatban?
-Hello Chris.Sebbel mi van?
-Gyere beljebb.
Bent leültünk a kanapéra.
-Mi van vele?
-Elment.
-Azt én is tudom.De hova? És mért?
-Nézd.Nekem azt mondta,hogy magánügy,és hogy neked ne mondjak semmit se,ha tudni fogok valami infót.
Teljesen összetörtem.Mintha egy kést szúrtak volna a szívembe.Itthagyott.És nem akar találkozni velem.Éreztem,ahogy az első könnyek utat törnek maguknak,és utána már nem is próbáltam megállni a sírást. Christian átölelt,a hátamat simogatta.
-Do,nyugodj meg.Ne sírj…
-Elment.Itthagyott.-csak ezt a két szót ismételgettem folyton folyvást.
Fél óra múlva még mindig Chris ölelt,és nyugtatott.
-Én most megyek.Szeretnék egyedül lenni.Reméelm megérted.
-Persze,menj csak.És szólj,ha bármire szükséged lesz.
-Köszönöm,szia.
-Szia.
A saját szobámban ledőltem a kanapéra,sírtam és gondolkodtam.Tegnap még boldog voltam.Nagyon boldog.Egy olyan emberrel voltam együtt,akit pár nap alatt megkedveltem.Megszerettem.És most itt hagyott. Nem akar többet látni…Sírtam sírtam és csak sírtam megálás nélkül,egész nap.Estefelé Estell is kijöhetett a kórházból.Lucas hazahozta.Mikor benyitott Stell,és meglátott a kanapén,arcára rémület ült ki.
-Dora,mi van veled?! Jól vagy?-guggolt le mellém.
-Elment.Itthagyott.-megint csak ennyit tudtam kinyögni.
-Ki ment el?
-Seb.
Elmondtam mindent Estellának.Az estét Lucassal akarta tölteni,de megakadájoztam benne.Ő itt akart velem maradni,pedig mondtam neki,hogy nem kell engem vigasztalni…szórakozzanak,és legyenek boldogok, legalább ők.Ha én már nem tudok…
A következő pár napon nem nagyon mozdultam ki.Egész nap csak feküdtem,sírtam,és gondolkodtam.Nem is ettem.Hogy lehet,hogy ennyire beleszerettem,ennyi idő alatt?Olyan voltam mint egy élő halott.Bőröm tiszta fehér volt,arcom beesett.Ha kimentem a szobából,akkor is minden helyről Ő jutott eszembe.Stell ezt megelégelte.
-Hazamegyünk.
-Tessék?!?!
-Hazamegyünk.Ez így nem mehet tovább.Nem csinálsz semmit sem,és itt minden dologról Ő jut eszedbe. Otthon talán kevesebbszer gondolsz Rá…
Összepakoltunk.Estell számot cserélt Lucassal,és megígérték egymásnak,hogy minden nap beszélnek.A reptérre még kikísért miket.
A repülőút nagyon hosszú volt,és fárasztó.Otthon lepakoltam,aludtam sok órát,felkeltem és bekapcsoltam a TV-t.Ő volt benne…