6.fejezet

Elég rég írtam ,de valahogy nem szállt meg az ihlet.:( :)



A kocsiban nagyon ideges voltam.Szerencsére gyorsan odaértünk.A portás útbaigazított minket,ezért hamar megtaláltuk a kórtermet.Lucas ott ült az ágy mellett,fogta Stell kezét,és beszélgettek.Be akartam rontani,de Seb megfogta a kezem.
-Hé,ne ronts rájuk.Nézd,hogy elvannak.-mutatott rájuk,majd elmosolyodott.
-Pont mint mi.-bújtam a karjaiba.
-Pont mint mi…-megpuszilta a fejem búbját.Belefeletkeztünk egymásba,de egy hang húzott vissza minket a valóságba.
-Meddig fogjátok még egymást nyalni-falni az ajtóban?-kérdezte Stell,amin nagyon megelpődtem.Látva Seb-en is a meglepődöttséget,folytatta.-Azóta figyelünk titeket,mióta ideértetek.Csak nem akartunk szólni.
-Pont mint mi.-szólalt meg Lucas,majd minket kigúnyolva utánoztak minket.
-Hé! Mért vagytok ilyenek?-kérdezte Seb.Mindenki elnevette magát.Leültünk Stell ágya mellé,és ő elmondta,hogy miért került be.Fél12 felé az orvos kitessékelt minket a kórteremből,mondván,hogy pihennie kell a sérültnek.Csak Lucas maradhatott vele.i pedig visszaindultunk a szállodába.
-Do,nem fogsz félni egyedül abban a hatalmas szobában?
-Hogy érted?
-Háát…én átmennék,és akkor nem félnél egyedül,mert lenne veled egy erős,bátor…-És jóképű-szóltam közbe.-És jóképű férfi,aki megvéd téged.Na,mit szólsz hozzá?
-Egy ilyen ajánlatot nem utasíthatok vissza…-válaszoltam,neki pedig egy kaján vigyor jelent meg az arcán.
Kinyitottam az ajtót,le akartam rakni a kezemből a táskámat,de szöszi németem nem engedte. Megfogta ő,ledobta a földre,engem pedig ledöntött a kanapéra,és elkezdett csókolgatni…