2.fejezet

Na?-kérdezte reménykedve.
-Legyen,elmegyek.-láttam rajta,hogy nagyon örül.
A parton sétáltunk,amikor felém fordult.
-Semmit se tudok rólad. Azt se,hogy hogy hívnak.Mesélj magadról.
-Nem vagyok érdekes.A nevem Dora Meyer. Heppenheim-ben születtem,most Köln-ben élek. Van egy húgom,7éves,Laurának hívják.Nem szeretem a Forma-1-et,de a barátnőim igen.Egy barátnőmmel jöttem ide nyaralni,akiről beszéltem.Röviden ennyi.
-Heppenheim?Én is ott születtem.És az,hogy nem szereted a Forma1-et,nagyon meglepet.-közölte mosolyogva.
Én erre csak egy mosollyal válaszoltam.Folytattuk tovább a sétát.Útközben nagyon jól elbeszélgettünk.És megígértette velem,hogy egy futamot végig fogok nézni.Megismertem az ő életét,és megtudtam,hogy van egy öccse,aki annyi idős,mint a húgom.
-Nézd-mutatott a vízre.-Naplemente.Gyönyörű,nem?
-De. Nekem is tetszik. Amíg festettem,sokszir volt a kép témája a naplemente.
-Festettél?!
-Igen,de csak hobbi szinten.1-2versenyt nyertem is,de mostanába egyre ritkában ragadok ecsetet.
-Sokoldalú vagy.Jó értelemben.
-Ezt vehetem bóknak?
-Hááát…
Belepirultam.Leültünk,és együtt néztük a naplementét.Hátulról átkarolt,és pedig beleborzongtam.Kezdtem beismerni,hogy Sebastian nem közömbös számomra.Nem tudom,hogy mért,de felé fordultam és megcsókoltam. Először meglepődött,de gyorsan visszacsókolt.Először csak gyámoltalanul,majd egyre vadabbul és vadabbul csókolóztunk.Kezét a pólóm alá csúsztatta,és én sem tétlenkedtem sokáig.Hamarosan megtorpantam.
-Seb…ne itt…
-Mért,ne akarod?
-Dehogynem,és ahogy látom,Te is.-néztem a nadrágjára.
-Menjünk hozzám.
Beleegyeztem.Már a liftben alig bírtunk magunkal,mikor beértünk a szobába,rögtön a lényegre tértünk…