23.fejezet

Sebastiannal elmentünk az örvoshoz.Egyedül nem lett volna erőm.Szerencsére semmi következménye men lett Mark „ szórakozásának”.
A csapatban szépen lassan mindenki megtudta.Újjal mutogattak Markra,összesúgtak a háta mögött.Velem pedig kivételeztek,mindenben.Előreengedtek a sorban,ha nem volt hová ülnöm,valaki felállt,csak én ne álljak.Egy idő után már kezdett idegesíteni.Stellának és Sabine-nak én mondtam el,személyesen.Mind a ketten meglepődöttséget,és undort éreztek…Hosszú beszélgetés után sok mindent megtudtam a magánéletükről.
Estell és Lucas nagyon boldogok együtt.Köszönik Sebatiannak,hogy „megmentett”,és hogy összehoztuk Őket.Hosszú távon gondolkodnak…
Sabine és Tommi.Vicces,hogy Őket is mi hoztuk össze …Élnek,virulnak,és boldogabbak mint valaha.Ők is komolyban gondolkodnak.Terveik között van egy-két kis Pärmäkoski is…
És hogy mi hogy gondoljuk?Erről beszélgettem Sebastiannal.Azt modta,Ő velem képzeli el hátralévő életét.Neki én vagyok az igazi.Aranyos…nekem Ő.És nem ellenkezne,ha a legifjabb Vettel is úton lenne…Enyhe célzás volt.Erre én csak 1 mosollyal és 1 csókkal válaszoltam.
Hihetetlenül jó érzés volt ez az egész.Egymás mellett feküdtünk,Fejemet a mellkasán pihentettem,simogatott,és beszélgettünk.Rólunk.Nagyon jó volt tudni,érezni,hogy itt van velem valaki,valaki,aki szeret ,és én is szeretem Őt.
Az egész délutánt végigbeszélgettük,este pedig egy hosszú csókcsata után egymást ölelve aludtunk el.

Másnap reggel egyedül ébredtem.Tudtam,hogy Seb már lenn van a pályán,vagy valahol arrafelé.Gyorsan felöltöztem,és lementem megkeresni.Szerencsére gyorsan meg is találtam.Egy eldugott kis szobában üldögélt egyedül.
-Szia.
-Szia.-húzott oda magához egy csókra.Ekkor ajtócsapódást hallottunk,és gyors lépteket elfelé.
-Ki volt az?
-Nem tudom,de nem is érdekel.-csókolt meg.
-Nem,Sebastian.Nem szeretném,ha holnap az újságok címlapján lennénk…
-Igazad van.
-Tudom.-vigyorodtam el.-Én elindulok kideríteni,hogy ki volt az.
-Oké.És ha bármi van…
-Akkor szólok.
-Igen…pont ezt akartam mondani.-mosolygott.
Váltottunk egy hosszú csókot,és elindultam „nyomozni”.Először megkérdeztem azokat az embereket,akik errefelé voltak,de senki nem tudott érdemleges információval szolgálni.2óra keresgélés után feladtam,és elindultam megkeresni egyetlen,szőke németemet.Németet találtam,sőt,még a családnév is stimmelt,csak nem volt szőke.
-Fabi!-leguggoltam hozzá,és megöleltem.Szegényen látszott,hogy nem tud hova tenni.-Nem ismersz meg,ugye?-nemet intett a fejével.
-Te vagy Laura nővére?-bólintottam.-Szia.-átölelt.Nagyon aranyos volt,mint a bátyja…Apropó,bátty.Beszélnem kell vele.
Elindultam,illetve elindultunk megkeresni Sebastiant.Az elveszett ember hamar meglett.Éppen Christiannal beszélgetett,így jobbnak láttam,ha meghúzódunk az egyik sarokban.Szerencsére hamar vége lett a beszélgetésnek.Oda mentem hozzá,hosszan megcsókolt.Vagyis csak akart,de én leállítottam,és egy kissé hátrább léptem.
-Nézd,kit hoztam.-toltam előre az eddig mögöttem ácsorgó Fabit.
Nem szóltak egymáshoz semmit sem.Fabi futott báttyához,aki felkapta,és átölelte.
-Szia Sebi.-könnyesedett Fabi szeme.
-Szia Öcskös.-láttam,hogy Seb szeme is csillog,és nem csak a boldogságtól…
-Ez mi?Kijött rajtad a jóság?-mutatott az ifjabb Vettel jobb kezén díszelgő gipszre.
-Leestünk a fáról.
-Le estetek?-csodálkozott Seb.
-Laura és én.
-Laura?-emelkedett meg a hangom.Fabi csak hevesen bólogatott.
-Aha,de neki nem lett semmi baja sem.Puhára esett.-mosolyodott el.
Idő közben befutott a Vettel család többi tagja.Személy szerint Norbert és Heike.Eléggé meglepődtek,amikor meglátták,hogy Sebastian hátulról átölel.
-Sziasztok.-köszönt nagyon nagy mosollyal.
-Kisfiam.-ölelték meg egymást a szüleivel.
-Anya,Apa,Ő Dora,a barátnőm.-nézett Rám Sebi szerelmesen.
-Dora Meyer.-nyújtottam a kezem.
-Meyer…-gondolkodott el egy pillanatra Heike.-Meyer,mint Andreas?
-Igen.Meyer,mint apu.-mosolyodtam el.
Jött a bemutatkozás.Egész hamar sikerült tisztázni,hogy Sebasian szülei és az én szüleim jóba vannak.Heike és Norbert megkért,hogy tegezzem Őket.Este elmentünk együtt vacsorázni.Sebastian és én eléggé el voltunk foglalva egymással,amit sokszor kisebb köhögőrohamok kísértek…
Visszaérve a hotelbe már nem kellett visszafognunk magunkat…